Az autózás történetében a DeLorean céget a világ egyik legvitatottabb autómárkájaként jegyzik. A hírnév, a pletykák és az igazságok, amelyek a gyár és maga az autó körül keringtek, a DMC-12-t jóhiszemű klasszikusként, sőt filmsztárként népszerűsítették. Íme a fantasztikus történet.
A történet kulcsembere John Z. DeLorean volt, aki egykor az amerikai és a globális autóipar egyik leghíresebb és legbefolyásosabb alakja volt. A Detroitban született DeLorean az autók körül nőtt fel. Miután munkát kapott a General Motorsnál, pontosabban a Pontiacnál, hamarosan a vállalat vezető embere lett. A DeLorean számos bölcs húzásról vált híressé, és kétségtelenül a leghíresebb a híres GTO modell bemutatása, amelyet kezdetben a cég vezetőségének tudta nélkül fejlesztettek ki. A további fejlődés során a Chevrolet elnöke, sőt az egész GM-csoport alelnöke lett, de az állandó félreértések miatt elhagyta ezt a pozíciót. Nem sokkal távozása után DeLorean úgy döntött, hogy régi álmának szenteli magát, és saját neve alatt sportkocsit gyárt. Miután annyi éven át hihetetlen sikereket ért el az autóiparban, biztos volt benne, hogy gyorsan támogatást fog találni a projekthez.
Így 1975-ben megalapították a DeLorean Motor Company-t, hogy olyan sportkocsit tervezzenek és építsenek, amely biztonságos, megbízható és kényelmes, valamint kiváló teljesítményt és kezelhetőséget nyújt az utakon. DeLorean maga köré gyűjtötte a korszak legjobb mérnökeit, akiknek többsége a General Motors-tól érkezett. A csapat hamarosan Olaszországba utazott, és a híres Giorgetto Giougarótól rendelte meg a teljes jármű tervezését, amelynek az ő javaslatuk szerint sirályszárnyas ajtókkal és hátul elhelyezett motorral kellett rendelkeznie. A terv következő lépése a gyártási létesítmények létrehozása volt, és hosszas mérlegelés után a választás az észak-írországi Dunmurryre esett. A brit kormány üdvözölte ezt a lépést, és nagy összeggel támogatta a projektet. Rájön, hogy a fejlődés túl lassú, ezért DeLorean úgy dönt, hogy segítséget kér. A BMW-vel és a Porschéval való félreértés után 1978-ban Colin Chapman ellenkezése ellenére a Lotusszal kötött szerződést. Mivel azonban a Lotusnak nem volt elég pénze, a DeLorean pedig jelentős pénzügyi támogatással rendelkezett, Chapman végül összefogott.
A Lotus támogatásával a DMC-12 lassan formát öltött, miközben az autót a szaksajtóban népszerűsítették. Az eredetileg bejelentett 12 000 dolláros ár fantasztikusan versenyképessé tette volna, de már akkor is világos volt, hogy ez nem fog megtörténni. Az eredetileg 2+2 kupéra tervezett autóból kétüléses lett, az utasok mögött egy kis térrel, elöl pedig egy jelképes csomagtartóval. Hosszas tesztelés után a Renault 2,7 literes V6-os motorjára esett a választás (amely a Peugeot, a Renault és a Volvo koprodukciójában készült), hengerenként négy szeleppel, 2,8 literes lökettérfogattal és körülbelül 145 lóerővel. Az erőt ötfokozatú kézi sebességváltón keresztül továbbították a hátsó kerekekhez. A presztízs érdekében a járművet Lucas elektronikával szerelték fel. A belső tér bőrrel borított, légkondicionálóval és elektromos ablakokkal felszerelt. A gyár nem kínálta fel a karosszéria festésének lehetőségét, és a teszteléshez használt három példány kivételével mindegyik matt szürke színű, mivel a karosszéria rozsdamentes acélból készült.
1981 elején elkészültek az előszériás példányok, és a gyár az eredeti időponthoz képest hároméves késéssel, ami a befektetőknek hatalmas költséget jelentett, készen állt a kiadásra. A világpremier a Genfi Autószalonon volt, és a DeLoreant azonnal elárasztották a megrendelések. A közönségre gyakorolt hatás pontosan az volt, amit a DeLorean akart, és a DMC-12 teljesen különbözött a versenytársaktól. Sok leendő vásárló 1000 dollárt adott egyenként előlegként anélkül, hogy tudta volna a teljes árat, amelyet végül 28 000 dollárban állapítottak meg, ami messze elmaradt a három évvel korábban ígért 12 000 dollártól. Ilyen magas árával a DeLorean DMC-12 olyan veszélyes és elismert versenytársakkal került szembe, mint a Porsche 911, a Mercedes SL 450 vagy a Chevrolet Corvette. Első értékesítési évében, 1981-ben még a Porschét is sikerült megelőznie az amerikai piacon, de hamarosan problémák következtek.
Alig egy év elteltével az eladások lassulni kezdtek, mivel a jármű rendkívül gyenge minőségéről szóló pletykák terjedtek el. A legtöbb panasz ugyanis a Renault motorjára vonatkozott, amelyben a 145 lóerő nem volt elég erős, és a gyári teljesítményre vonatkozó állítások is nagyon gyanúsak voltak. Az amerikai piacon értékesített autók még gyengébbek voltak a motor és a kipufogó környezetvédelmi célú módosításai miatt. Egyes modellekbe túl puha lengéscsillapítókat építettek be, ami végül megölte a sportos vezetés érzését, és csak könnyű utazásra volt alkalmas. A belső tér szűkös volt, az elektronika pedig megbízhatatlan. Ráadásul sok kereskedőnek saját költségén kellett munkaerőt befektetnie, mivel az autók gyakorlatilag befejezetlenül érkeztek Írországból. A kiváló kezdeti eladásokon felbuzdulva a DeLorean 400 darabra növelte a havi gyártást, és az 1982-es év folyamán az eladások erőteljes visszaesése miatt ezek az autók nem találtak vevőt. Mindezek miatt a vállalat komoly pénzügyi gondokba kerül, és a DeLorean a brit kormány segítségét kéri. Az egyre gyengébb eladások mellett a gyár valahogyan belépett a következő évre, de a pénzügyi támogatás megszakadása csődhöz vezetett.
Ekkor lépnek a színre az adóhatóságok, akik észreveszik DeLorean rendkívül drága életmódját és a vállalaton keresztül áramló hatalmas pénzösszegeket. A gyár történetének e legsötétebb fejezetéről keveset tudunk. A brit kormány mégis elfogatóparancsot adott ki DeLorean letartóztatására, és bár ők nem kapták el, az amerikai rendőrbírók igen, amikor 1982 végén letartóztatták egy kokainnal teli aktatáska megvásárlásáért. Így 1983 elején leállították a gyártást, de bizonyos számú példányt összeszereltek és leszállítottak azoknak az ügyfeleknek, akik már kifizették az autót. A gyártott példányok pontos száma nem ismert, de a hivatalos adatok szerint 1981-ben 6539, 1982-ben 1126, 1983-ban pedig 918 példány készült. A gyár dolgozói viszont azt állították, hogy több mint 10 000 autót gyártottak. Mégis, a csőd után minden műszaki és pénzügyi dokumentáció eltűnt, és elkerülhetetlen, hogy még maga DeLorean sem tudta a pontos számot.
Mindentől függetlenül a DMC-12 ma egyfajta kultikus autó, amelynek nagy rajongói köre van. Az autóról ma is megoszlanak a vélemények. Egyrészt egy demagóg, értéktelen terméknek tartják, akinek nincs értéke. Mások számára egy olyan autóipari zseni remekműve, aki szörnyű körülmények áldozata lett. Akárhogy is van, kétségtelen, hogy ez az egyik olyan autó, amely megjelenésével, különös presztízsével és hihetetlen történelmével, amely a modern autózás egyik legendájává teszi, kiemelkedik a különböző autók tengeréből. A DMC néhány évvel azután, hogy az 1985-ös “Vissza a jövőbe” című kasszasikerfilm emlékezetes kellékeként megszűnt, végre világhírnévre tett szert.
